Kezdőlap > Hírek

4. Canine Science Forum

Megjelent a csoport első 2014-es publikációja a Biology Letters hasábjain

Az emberek hasonló akusztikai szabályszerűségek mentén „értékelik” a kutyák hangjait, mint saját érzelemkifejező hangjaikat: így képesek arra, hogy felismerjék a kutyák hangulatát.

(Bővebben...)

A kutyák képesek külön kezelni a saját érdeklődésüket és a gazdáik érzelmeit

A kutyákat érdekli az a tárgy, amitől a gazdájuk undorodik, mégis azt viszik oda hozzá, amelyiket jobban kedveli. Ez arra utal, hogy az emberi arckifejezések, gesztusok iránt érzékeny kutyák a negatív érzelmeket is képesek referenciálisan, tehát tárgyakra vonatkozóan értelmezni - derült ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia kutatóinak az Animal Cogniton című lapban megjelent tanulmányából. Ez az első olyan kutatás, amely egy negatív érzelemmel, az undorral kapcsolatban is kimutatta a referencialitást egy állatfaj esetében. A korábbi vizsgálatok ugyanis csak azt igazolták, hogy egy választási helyzetben a kutyák azt a tárgyat közelítik meg elsőként, amelyiket a kísérletvezető vagy a gazdájuk kedvel, de azokra a tárgyakra, amelyek negatív érzelmet (félelmet vagy undort) váltottak ki az emberekből, nem adtak specifikus reakciót.

(Bővebben...)

A kutyáknál is hat a placebo

Placebo is segíthet a kutyák szeparációs szorongásán. Vannak kutyák, amelyeket nem lehet egyedül hagyni, mert a gazda távollétében hangosan ugatnak, nyüszítenek és erről nehéz leszokatni őket. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) munkatársai azt vizsgálták, lehet-e hatóanyag nélküli szerrel, vagyis placebóval változtatni ezen a viselkedésen.

Bővebben az index.hu-n

Hamarosan már magyar robot segíti a tanszéki munkát

Az Ethon névre keresztelt, az MTA-ELTE Etológiai Kutatócsoport, valamint a BME MOGI tanszék és a Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszékének munkatársai együttműködésében elkészült irodai robot megkezdte működését az ELTE Etológia Tanszékén.

https://www.youtube.com/watch?v=h-PcUacquI0

https://www.youtube.com/watch?v=YPuqAYDt1fk

A kutya és az ember agya hasonlóan észleli a hangokban rejlő érzelmeket

Csoportunk munkatársai a világon elsőként hasonlították össze az ember és egy nem főemlős állatfaj agyműködését - az erről szóló tanulmányt a Current Biology közli. Andics Attila, Gácsi Márta, Faragó Tamás, Kis Anna és Miklósi Ádám azt találták, hogy a kutyában csakúgy, mint az emberben létezik egy fajtárshangokra specializálódott agyterület, és a két faj hasonló neurális mechanizmusokat használ a hangokban rejlő szociális és érzelmi információk feldolgozására (videó). A nemzetközi médiában (válogatás): Dogs' brain scans reveal vocal responses [BBC World Service] Dogs understand human emotion, says study [Reuters] New study suggests dogs and humans are more alike than we think [ABC News] How Dogs Know What You're Feeling [Science] Feeling Simpatico with Your Dog? It May Be Based on Similar Human–Canine Brain Structures [Scientific American] Dog brains respond to calls just like human brains [New Scientist] Imaging the Canine Brain [The Scientist] How Voices Tickle the Dog Brain [National Geographic] Hunde erkennen Laute ähnlich wie wir [Spiegel] Hunde und Menschen verarbeiten Geräusche ähnlich [Die Welt] Sprachareale von Hunden im MRT untersucht [Frankfurter Allgemeine Zeitung] Estudo mostra que o cérebro dos cães reage de forma parecida ao do homem [Correio Braziliense] (Bővebben...)

Kutatásainkról a facebookon

Kutyák az Istenek szigetén

Látogatóban járt a csoportunknál az Etológia Tanszéken Marco Adda olasz állatorvos, aki Bali szigetén élve vizsgálja a helyi kutyák állatjóléti helyzetét és szerepét a balinéz emberek életében.

Hogyan hoz közös döntést mozgásának irányáról egy kutyacsoport?

Egy kutyacsoportban GPS készülékekkel vezető-követő kapcsolatokat találtunk póráz nélküli séták során. Azok a kutyák, amiket társaik szívesen követtek, dominánsabbak voltak a többi kutyánál otthoni, mindennapi helyzetekben, például ők nyerték meg az összetűzéseket, ők ettek előbb ugyanabból a táplálékból. A kutatás jelentőségét mutatja, hogy a tanulmányt illusztráló fotót a PLoS Computational Biology címlapképül választotta. Sajtóhírek: Mennyit megy a kutya, és mennyit az ember sétáltatás közben?- Origo, 2014. január 24. GPS-szel keresték a vezért magyar tudósok - Index, 2014. január 24. GPS-szel határozták meg magyar tudósok, milyen kutya vezeti a falkát - nol.hu, 2014. január 24. uez,infogyor.hu, delmagyar.hu, infonograd.hu, 2014. január 24. GPS-szel határozták meg magyar tudósok, melyik kutya lesz a főnök - nyugat.hu, 2014. január 24. Rádióriport - Szonda, mr1 Kossuth Rádió, 2014.02.09. Rádióriport - Class FM (felvétel: 2014. január 25.) Négyszer többet fut a kutya, mint a gazda - Blikk, 2014. február 2. Az MTA-ELTE Etológia Kutatócsoport friss eredményeiből- MTA, 2014. február 20. (Bővebben...)

Animal Genetics - husky genetika

Örömmel látjuk, hogy még mindig főoldalon reklámozza az Animal Genetics a husky genetikájával foglalkozó cikkünket A huskyk aktivitása és két gén (egy dopaminreceptor és a tirozin-hidroxiláz) között találtunk összefüggést. Azóta kiderült, hogy a szociális viselkedés pedig az oxitocin-receptor különböző változataival függ össze, most készül a kézirat. Bővebben: http://kutyakutatas.blogspot.hu/2013/09/amerikai-magyar-osszefogas-sziberiai.html

1 | 2

  cikk/oldal